« előző színnév - (fejezet elejére) - következő színnév »

poroszkék
→berlini kék, bronzkék, ferro-cián-kék, →kínai kék, →Milori kék, →párizsi kék, →Turnbull-kék, →vas-cián-kék, vaskék
kék
feketéskék, sötét hidegkék
#081F3E, RGB: 8 31 62, H: 213
#002673, RGB: 0 38 115, H: 221
pigment festmény
összetett, földrajzi
pigment- és festéknév
o o o o o (szaknyelv), o o - - - (köznyelv)
– Poroszkék (berlini kék) volt az első modern festék, -egy vas-cián vegyület-, a 18. században Berlinben, az akkori Poroszország fővárosában vegyészek készítették. Jó minőségű festék lévén, gyorsan elterjedt a művészvilágban és többféle nevet kapott.
– Érdekes, hogy a berlini- és a poroszkék név inkább Franciaországban terjedt el, a párizsi kék pedig német nyelvterületen. A magyar szakirodalomban mind a három név előfordul.
– A vegyészetben a vas-cián-kék, ferri-ferro-ciánid neveken ismert.
„A pigmentek azonosítása kiemelten fontos egy műtárgy korának meghatározása esetében, hiszen olyan datáló festékek, mint például a poroszkék (1720 körül), titánfehér (1924 körül), cölinkék (1860 körül) megerősíti vagy kizárhatja a mű feltételezett alkotóját.”
(festmenyvizsgalat.hu)
„A kőtömbökbe vájt vagy üveggyapotból mesterségesen létrehozott és poroszkék pigmenttel befestett üregek elementáris erővel dezorientálják a szemlélőt.”
(Zsikla Mónika, 2011)
„Sabina elmerült a poroszkék farmernadrágja és a nyerszöld fű közötti kontraszt csodálatában.”
(H.Ursu, ford. Nagy Lajos)
„Beleszerettem egy csempecsaládba. Több színpárban is kapható, nekem a poroszkék-csokibarna jött be nagyon.”
(forum.index.hu, 2012)
Földrajzi színnevek
A festészet színnevei
webexhibits - poroszkék
poroszkék:
[en] Prussian blue
[it] blu di Prussia
[fr] bleu de Prusse
[de] Preussischblau
| Színnév – Színszótár
| Színkommunikáció
| Alapszínnevek a magyar nyelvben

Nem kereskedelmi oldal | Non-commercial website
Színnév–Színszótár | Hungarian Color Names & Dictionary of Color |
Email  |  Utolsó frissítés: 2019. szeptember